A „részegen lövöldöző” Áder és az újságírás legalja

Az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul az Index, mert a magyar bíróság kimondta, ordas hazugságokat nem lehet írni emberekről, ez esetben Áder Jánosról. Az Index védekezése szerint a részegen lövöldöző Áderről szóló firkálmányban utaltak rá, hogy a történet valószínűleg nem igaz. Bár ennek ellenére leírták, meg két óránál többet nem voltak hajlandóak várni az államfő válaszára, de azért a sajtószabadság, meg az emberi jogok, mennek Strasbourgba.

Nézzük csak mi történt. Vágvölgyi B. András a Facebookon egykori fogdabüntetéséről számolt be, amit sorkatonaként kapott, mert szivarozott az ezredsorakozón. Mellékesen megemlítette, hogy fogdatársa volt Áder János is, aki szerinte részegen lövöldözött, amiért 30 napot kapott.

Az Index, mint gyöngytyúk a meleg takonyra úgy csapott le a bejegyzésre, Áder János pedig pert indított az Index és Vágvölgyi B. András ellen. A 24.hu képest volt ezt a hírt úgy közölni, hogy a humortalan államfő katona sztori miatt perelt. Mert hát milyen humoros is, ha azt írják az emberről, hogy részegen lövöldözött a katonaságnál, ami jogi nyelvre lefordítva eshetőleges szándékkal elkövetett emberölési kísérletet jelent.

Az elsőfokú ítélet nagyon érdekes volt. A Fővárosi törvényszék idén februárban az Index elleni keresetet elutasította, mert a bíró szerint a cikk "nem tekinthető valótlan tény rosszhiszemű közlésének. Amennyire lehetett, az újságíró a tényeknek utánajárt, a cikk megjelenését megelőzően a felperest (Ádert) megkereste. A cikk végén a kételyeit is kifejezi". Vágvölgyit 50 ezer forint sérelemdíj megfizetésére kötelezte.

Az az igazság, amelyik bíró ezt az ítéletet meghozta, az alkalmatlan hivatásának ellátására.

A Fővárosi Ítélőtábla most a következőket mondta ki: a portál „valótlan tényként” híresztelte, hogy Áder a sorkatonai szolgálata alatt elhagyta az őrhelyét és részegen lövöldözött.

Az Index kényszerűségből a következőkről számol be.: a Kizmanné Oszkó Marianne vezette tanács ítéletében megállapította, hogy az Index is jogsértést követett el. Szóbeli indoklásában a bíró kifejtette, hogy ez nem minősült közéleti vitának, nem politikusok vitatkoztak egymással közéletet érintő kérdésekről. Kifejezetten az Indexnek címezve Kizmanné közölte, hogy ez az ítélet nem a sajtószabadság ellen irányul. Szerinte a sajtó nem korlátlanul szabad, ha ez így lenne, akkor nem lennének sem sajtó-helyreigazítási, sem személyhez fűződő perek.

Az Index szerinte nem volt jóhiszemű, amikor Vágvölgyi blogbejegyzése után rögtön lecsapott a történetre, és csupán két órát várt a Köztársasági Elnöki Hivatal válaszára, és mivel az nem érkezett meg, leközölte a cikket. Az sem mentesíti szerinte az Indexet, hogy a cikkben szerepelt, hogy a Vágvölgyi által leírt történet valószínűleg nem igaz, legenda, hiszen a lövöldözésért nem fogda, hanem börtön járt volna.

Sőt, ez szerinte súlyosbítja az Index felelősségét, mert tisztában lehetett azzal, hogy valótlan tényállításról van szó. A sérelemdíj összegszerűségét arra alapozta, hogy Ádernek magyarázkodnia kellett az ügy miatt, és az ennél kisebb összegű sérelemdíj kiüresítené a sérelemdíj jogi intézményét.

A sérelemdíj egyébként 600-600 ezer mind az Index, mind Vágvölgyi részéről. Most mennek a Kúriához meg Strasbourgba. Mert sérti a sajtószabadságot, ha nem lehet megírni a magyar államfőről olyan ordas hazugságot, hogy katona korában részegen lövöldözött, és ezzel, ismételjük, ezzel eshetőleges szándékkal emberölési kísérletet követett el.

Remélhetőleg az Index/gyöngytyúk/meleg takony és Vágvölgyi büntetését megduplázza a Kúria.

Mondtuk már, hogy amit az Index művelt, az az újságírás legalja?

Címkék: Áder János, Index
1
http://jogblogstar.blogstar.hu/./pages/jogblogstar/contents/blog/23027/pics/lead_800x600.jpg
Áder János,Index
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Kapcsolódó blogbejegyzések

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Kitalátor 2015-12-10 17:46:57
Szomorúbb az, hogy "kis"embereket büntetlenül tönkretehetik a médiagecik és a szakmailag és emberileg alkalmatlan korrupt/elfogult bírók.
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?