Vigyázz az elektronikus hírközlési szolgáltatásokkal!

. jog-blogstar

A tavalyi év során, összesen 2 539 panasz érkezett a fogyasztóvédelmi hatósághoz a különböző elektronikus hírközlési szolgáltatásokat érintően. A kifogások legtöbbször a tv, telefon vagy internetszolgáltatók ügyfélszolgálatára, panaszkezelésére vagy megtévesztő tájékoztatásra érkeztek.

Tv, telefon, internetszolgáltatókra panaszkodunk legtöbbet. Egyetértek. De mennyire! Hányszor hallottam szerződéskötés előtt, kedves X úr, természetesen X úr. Aztán meg: Ön aláírta a szerződést X. úr! A szabályzatunk szerint X. úr…! Megmondom őszintén, elegem van ezekkel a ravasz rókatestvérekkel, és úgy látom, nem vagyok egyedül.

2539 ember vette a fáradságot és levelet is írt a fogyasztóvédelmi hatóságnak.

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok közül a legjellemzőbb kifogás a 2015-ös évben az volt, hogy a fogyasztók szerződéskötéseik során kizárólag az elektronikus hírközlési szolgáltató képviselője által elmondottakra hagyatkoztak és nem tekintették meg az egyedi előfizetői szerződést, nem érdeklődtek a részletszabályokról, mindössze az elhangzottak alapján döntöttek.

Mert szerencsétlenek bíztak abban, hogy teljesen korrekt tájékoztatást kapnak!

A másik felet meg leginkább az új előfizetői szerződés megkötése érdekelte, egy kis csúsztatás, parasztvakítás belefért neki.

További tapasztalatok: a fogyasztók csupán az első számla kézhezvétele során szembesültek olyan jelentős információkkal, melyek ismeretében nem döntöttek volna a szerződés megkötése mellett.

Az elhangzottakról tehát mindig érdemes tovább tájékozódni az egyedi előfizetői szerződésben, valamint az Általános Szerződési Feltételekben.

Ehhez annyit tennék hozzá, ha van annyi időm. Mert nem tudok átbogarászni minden egyes szerződéses pontot, arról meg nem is beszélve, hogy a teljes megállapodást a szolgáltatók csavaros eszű, képzett ügyvédei rakták össze.

A fogyasztóvédelmi hatóságnak 31 esetben kellett a vállalkozásokat köteleznie a jogszerű gyakorlatra, míg 182 alkalommal a kötelezés mellett bírság kiszabására is sor került, összesen több mint 30 millió Ft értékben. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság továbbra is körültekintésre inti a fogyasztókat, ha hírközlési szolgáltatásra kötnek szerződést.

Jogsértőnek bizonyult, az az eset, mikor egy előfizetőt hűségideje alatt azzal kerestek meg, hogy váltson át egy másik, kedvezőbb csomagra, amelyet elfogadott. Azonban a változatlan telefonálási szokások mellett megnőtt a telefonszámlája, amit jelzett a szolgáltatónál. A hatósági eljárás során kiderült, hogy az üzletkötő az ajánlat megtételekor összetévesztette a fogyasztó előfizetői konstrukcióját, így kedvezőtlenebb csomagot ajánlott neki.

Persze, mert összetévesztette.

Többek között a fenti esetben is eljárt a fogyasztóvédelmi hatóság az elektronikus hírközlési szolgáltatások átfogó ellenőrzése során. A telekommunikációs szolgáltatásokat kínáló vállalkozásokra összesen 2 539 fogyasztói panasz érkezett 2015-ben, mely a 2014-es adatokhoz képest 5 %-os csökkenést mutat.

A legjellemzőbb kifogással érintett – fogyasztóvédelmi hatóság hatáskörébe tartozó – terület továbbra is a szolgáltatók ügyfélszolgálatát (113), panaszkezelését érintő megkeresések (386) voltak, és mindezek mellett jelentős számú beadvány (162) tartalmazott kifogást a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok gyanújára vonatozóan is.

Panaszkezelés és ügyfélszolgálat felkeresése során a leggyakoribb szabálysértés az volt, hogy a panaszra nem válaszoltak, késve válaszoltak, vagy érdemben nem kapott választ a fogyasztó. A telefonos eléréssel rendelkező ügyfélszolgálatokra az 5 percen belüli élőhangos bejelentkezésének elmaradására vagy elérhetetlenségére tettek panaszt.

Tanulság, vigyázzatok ezekkel a mézes-mázos szolgáltatókkal, ravasz rókatestvérek mind!

http://jogblogstar.blogstar.hu/./pages/jogblogstar/contents/blog/27490/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?