Egész Európában új jogszabályokat hoznak a terroristák ellen

2015.11.23.
. jog-blogstar

Már az Európai Bizottság is kénytelen volt lépéseket tenni a terrorizmus ellen, szigorítaná a lőfegyverhez jutást, jobban követhetővé teszi majd a legális lőfegyvereket, és a mostaninál is szigorúbban biztosítja a hatástalanított fegyverek működésképtelenségét.

A bizottság arra tett javaslatot a tagállamok kormányait tömörítő tanácsnak, valamint a társjogalkotó Európai Parlamentnek, hogy módosítsák azt az irányelvet, amely a magánszemélyek lőfegyverhez jutását és a fegyverek szállítását szabályozza a tagállamok között.

Tízből kilenc francia a szigorítások mellett

A franciák elsöprő többsége támogatja a kormány szigorúbb intézkedéseit, először is pár napja három hónappal hosszabbították meg a rendkívüli állapotot.

A kormány a lakhelyelhagyási tilalmat az új törvényben kiterjeszti minden olyan személyre, akivel kapcsolatban "komoly ok van azt gondolni, hogy a viselkedése veszélyt jelent". Ezzel az új megfogalmazással az olyan embereket is házi őrizetben lehetne tartani, akik "viselkedésük vagy ismeretségi körük, mondandójuk vagy terveik alapján gyanúsak". A házi őrizetben lévő embereknek bevonnák az útlevelét és az új jogszabály alapján megtiltható lenne, hogy kapcsolatba lépjenek olyan személyekkel, akikkel szemben felmerül a gyanú, hogy a közrendet megzavaró cselekményt készítenek elő.

Az új törvény alapján fel lehet oszlatni olyan egyesületeket és csoportokat, amelyek olyan cselekményekben vesznek részt, amelyek súlyosan sértik a közrendet, vagy ilyen cselekményekre buzdítanak, illetve olyan csoportokat is meg lehetne szüntetni, amelyekben házi őrizetben lévő emberek vannak. Beausoleilben, a francia Riviérán meg is történt az első imaház bezárása, amelyet radikális személyek kedveltek és látogattak.

A rendkívüli állapot keretében a belügyminisztérium előzetes bírói engedély nélkül házkutatásokat tarthat. A törvényjavaslat szerint képviselőknél, ügyvédeknél, bíróknál és újságíróknál nem rendelhető el házkutatás a rendkívüli állapot keretében, s az ügyészt minden házkutatásról értesíteni kell.

Új rendelkezések a mai Magyar Közlönyben

A mai Magyar Közlönyben új terrorellenes rendelkezések jelentek meg és megállapították a készültségi fokozatokat is.

A fokozatok között a 4-es az alacsony fokozat. Ez akkor rendelhető el, ha az ellenőrzött vagy részben ellenőrzött információk alapján az Európai Unió, illetve az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) tagállamában terrorcselekmény elkövetésének veszélye áll fenn, a cselekmények természete, kiterjedése, valamint hatásai előre nem határozhatók meg és Magyarországnak nemzetközi vagy szövetségesi közreműködési kötelezettsége áll fenn a veszély elhárításában, illetve kezelésében.

A 3-as (közepes) fokozat akkor rendelhető el, ha az ellenőrzött vagy részben ellenőrzött információk a fenyegetettség szintjének növekedésére utalnak vagy az EU, illetve a NATO tagállamában, vagy a szomszédos államok valamelyikében terrorcselekményt követtek el, amelynek hatásaként Magyarország fenyegetettségének növekedése valószínűsíthető.

A 2-es (magas) fokozatot akkor kell elrendelni, ha az ellenőrzött vagy részben ellenőrzött információk Magyarország konkrét veszélyeztetettségére utalnak vagy Magyarországot fenyegető terrorcselekmény közvetlen bekövetkezésére utaló, konkrét információk állnak rendelkezésre.

Az 1-es, a legmagasabb (kritikus) fokozat rendelhető el, ha Magyarország területén vagy Magyarország területére is kiható, súlyos következményekkel járó terrorcselekményt követtek el vagy Magyarország területén olyan súlyos következményekkel járó egyéb esemény történik, amelynél felmerülhet a terrorizmussal való összefüggés.

Szlovákiában Fico megfigyelteti a muszlim közösségeket

A parameter.sk szerint a szlovák parlament elnöke védelmébe Robert Ficót, aki párizsi terrormerényletek kapcsán kijelentette, hogy minden egyes muszlimot megfigyelnek Szlovákiában. "A muszlim szót használta. Mit kellett volna mondania, hogy az eszkimókat fogjuk megfigyelni? Mondjuk ki az igazságot. Az utóbbi években az európai terrormerényletek mögött iszlám szélsőségesek álltak. Helyénvaló volt azt mondania, hogy megnézzük a muszlimok közösségét, hogy elkülönítsük a jókat azoktól, akik veszélyt jelenthetnek" - jegyezte meg Peter Pellegrini a TA3 politikai vitaműsorában, amikor Fico kijelentését támadták.

A családnevek önmagukért beszélnek

A balliberálisok jelenleg már a szigorúbb jogszabályok, a muszlimok fokozottabb megfigyelése miatt „aggódnak”, ám tény, az azonosított terroristák családneve nem Rossi, Nowak, Jensen, Müller, Nagy, Popa, Gruber, Garcia vagy Korhonen.

Az eddig azonosított terroristák ugyanis a következő nevekre hallgatnak: Salah Abdeslam, Brahim Abdeslam, Abdelhamid Abaaoud, Ismaël Omar Mostefaï, Samy Amimour, Bilal Hadfi és így tovább, és így tovább…

Címkék: terrorizmus

Ezeket a cikkeket olvastad már?